Harmonizáló rezgések, Bach-virágterápia

Az új élet a megtermékenyüléssel veszi kezdetét. Ettől a pillanattól kezdve a petesejt és a hímivarsejt örökítő anyagai (kromoszómák és az ezeket felépítő DNS láncok) együttesen már tartalmazzák mindazt a genetikai információt, amely szükséges egy új emberi szervezet kifejlődéséhez. Mivel minden élő szervezet, még a legparányibb sejt is az élet minden pillanatában saját egyéni rezgésmintával rendelkezik, az édesanya testében megfogant élet új információforrásként számtalan változást indít el.

Az első trimeszterben, amikor még súlyban-, mennyiségben nem történnek jelentős változások a kismama szervezetében, a fejlődő magzat már sok jelzést, információt küld édesanyjának. Természetesen az anya ugyanígy „kommunikál” vele, és egy állandó információáramlás jön létre közöttük már a fogantatás pillanatában, még ha ez nem is tudatosul a kismamában. Ennek eredményeként hormonháztartása, anyagcsere folyamatai alkalmazkodnak a megváltozott körülményekhez. A legtöbb kismama számára ismerős lehet az, amikor nincsenek különösebb vagy kellemetlen tünetek, csak egy érzés, hogy valami megváltozott, nem úgy működik a szervezete, mint azelőtt, most már „más állapotban” van. Sok édesanya a kilenc hónap alatt csak ezt a más, örömteli, boldog várakozást éli meg, és a baba megszületése után is harmonikusan, kiegyensúlyozottan folynak mindennapjaik az újszülöttel.

Azonban gyakran előfordul, hogy a hormonháztartás és az anyagcsere folyamatok változásai, valamint a külső környezeti hatások a kilenc hónap boldogságát beárnyékoló tüneteket váltanak ki, melyek sok kismama életét megkeserítik. Sokszor nem is értik miért reagál így a szervezetük az annyira várt, tervezett baba megfoganására, és bár sok mindenre felkészültek, mégis meglepetésként érik őket az érzelmi változások, hangulatingadozások, rosszullétek. Jó lenne valamilyen segítség, amely enyhíti ezeket, a tüneteket, de nem árt, sem a babának sem a mamának.

Az egyik lehetőség a természetes módszerek közül a virágterápia.

A természetben megtalálható növények egy része olyan rezgésmintával rendelkezik, amely képes az emberi szervezet különböző lelkiállapotaira jellemző harmonikus rezgést, bioinformációt biztosítani és ezzel helyreállítani a harmonikus testi-lelki egyensúlyi állapotot.

Dr. Edward Bach angol orvos a homeopátia alapelveiből kiindulva, az 1900-as évek elején állította össze azt a 38 virágkivonatot tartalmazó rendszert, amely ma már a természetes gyógyító módszerek között a fitoterápia egyik elfogadott ágazata. Bach doktor olyan módszert hozott létre, amely mindenki számára hozzáférhető, egyszerűen alkalmazható, és előállításuk sem igényel különleges eljárást. Az eszenciák nem okozhatnak mellékhatást, mivel csak a virágokra jellemző biológiai információt tartalmazzák, és nagyon kis mennyiségben kell alkalmazni őket – naponta 4-szer 4 cseppet kell a nyelv alá cseppenteni vagy csukló területén a bőrbe dörzsölni. Az eszenciák kiválasztása mindig a jelen helyzetben meglévő érzelmi-lelki állapotra jellemző tünetek alapján történik. Minden korosztályban és élethelyzetben alkalmazhatók még gyógyszeres kezelés mellett is, bár erről a kezelőorvost tájékoztatni kell.

A virágeszenciák különösen hasznosak a várandósság és a szoptatás időszakában, amikor jelentős érzelmi, fizikai változások történnek a kismama életében, és a gyógyszerek a mellékhatások és a magzati kockázat miatt csak nagyon indokolt esetben használhatók.

 

Néhány gyakori tünet, érzelmi instabilitás, amely eredményesen kezelhető virágeszenciákkal:

Várandóság ideje alatt:

  1. Ödéma a megnövekedett testsúly, víz és salakanyagok visszatartása miatt, reggeli hányás, hányinger, ha a kismama úgy érzi, nem elég tiszta, túlzottan aprólékos, rend és tisztaságmániás. A választandó eszencia: Vadalma: angol nevén Crab Apple. Pozitív hatása: önelfogadás, saját maga megbecsülése, egészséges elfogadása.
  2. Ha a várakozás türelmetlenségbe fordul, és emiatt ingerlékeny, ideges lesz a kismama. A választandó eszencia: Nebáncsvirág angol nevén Impatiens. Hatása: gyors és aktív gondolkodásmód mellett türelem, annak felismerése, hogy az események maguk idejében történnek, nincs értelme sürgetni.
  3. Fizikai és szellemi kimerültség, fáradtság, ha a kismama nem tudja kipihenni magát, a választandó eszencia az Oliva. Hatása: energiatartalékok gazdaságos kihasználása, aktív, hatékony pihenés.
  4. A szüléstől való félelem, idegesség, illetve minden olyan félelemérzés, aminek van konkrét megnevezhető oka. A választandó eszencia a Bohócvirág: angol nevén Mimulus. Hatása: túlemelkedni a félelmeken, hinni a saját képességekben, hogy helyt tud állni a szülés természetes folyamatában, bízni a babában, hogy segítenek egymásnak.
  5. Aggályok, ismeretlentől való félelem, amikor nem tudja mi várható, indokolatlan nyugtalanság, nincs konkrét megnevezhető oka a félelemnek, balsejtelmek. A választandó eszencia a Rezgő-nyárfa angol nevén Aspen. Hatása fejlett és tudatos érzékelő képesség az indokolatlan félelmek felismerése és elengedése.
  6. Változásokhoz való nehéz alkalmazkodás. Amikor nehezen törődik bele a jelenlegi állapotba, a megváltozott körülményekbe, nem tudja elfogadni saját alakjának, teljesítőképességének megváltozását. Ha túlzottan befolyásolják a környezetéből érkező információk, ha úgy érzi, nem tudja követni az általa helyesnek tartott utat, mert például a mama a nagymama máshogy tette, ezért helytelenítik azt, amit ő szeretne. A választandó eszencia a Dió angol nevén Walnut. Hatása: az új élethelyzetekhez való alkalmazkodás, kitartás az általa helyesnek vélt dolgokhoz.

Szülés után a szoptatás időszakában alkalmazható eszenciák:

  1. Indokolatlan lehangoltság, rosszkedv, depresszió. Ha nincs konkrét ok a szomorúságra, nem is tudni miért rosszkedvű. A választandó eszencia Mustár angol nevén Mustard.
    Hatása: annak felismerése, hogy az öröm visszatér, nincs oka és értelme sem a rosszkedvnek.
  2. Túlzott aggodalom a babáért, minden rendben van-e vele, nem beteg-e. Ha a kismama túl sokat aggódik, félelmek gyötrik. A választandó eszencia a Vörös virágú vadgesztenye angol nevén Red Chestnut, hatása: megtalálni az arany középutat, a szerető gondoskodást félelmek és túlzások nélkül. Bizonyosság a saját intuíciókban, hogy felismeri a baba valódi szükségleteit, nem esik túlzásokba.
  3. Szülés utáni depresszió súlyosabb formájában, a mikor az édesanya a babára haragszik, esetleg késztetést érezhet, hogy bántsa a kicsit, irracionális gondolatai vannak. A választandó eszencia: Cseresznyeszilva angol nevén Cherry Plum. Hatása: higgadtság, bátorság, józan gondolkodás, nyugodt, tiszta gondolatok.
  4. Bizonytalanság esetén, ha a kismama nem tartja magát jó anyának. Nincs önbizalma, fél az anyai szereptől, hogy nem lesz jó édesanya. A választandó eszencia Vörösfenyő, angol nevén Larch. Hatása: felismeri a saját jó és pozitív tulajdonságait, biztonság és abban való hit, hogy mindent a legjobban tesz a kicsi érdekében.

A felsoroltakon kívül természetesen minden esetben az egyéni állapottól, élethelyzettől függően más eszenciákra is szükség lehet, melyeket a terapeuta választ ki egy beszélgetés során.

Herczeg Andrea